Az Aulae Cantus egy, az A.U.L.E. keretein belül működő kísérleti amatőr régizenei formáció. Kísérleti, mivel megkísérli eredeti, középkori notációs lejegyzések és mára  holtnak számító zenei eszközök segítségével  hallhatóvá tenni a középkor egyebekben örök némaságra, hall-hatatlanságra ítélt dallamit, hangjait. A költészet és a zene a kultúra része volt a lovagkorban, s az ma is. Az okszitán nyelvű trubadúrok, a német nyelvű minnesangerek, az elveszett magyar virágénekek és sokféle társaik olyan európai kulktúrörökség alapjául szolgálnak, mely gazdagságában aligha felfogható, hatásaiban aligha túlértékelhető. A lovagi költészet, a klerikus és világi dalok máig gyűrűző hatásaik által virágzó irodalmi köntösbe vonják kultúránkat.

Kísérleti ez a munka azért is, mert ezen hangok mint élő hangok örökre elvesztek (hisz hangrögzítő eszközt a középkorban nem létezett, s az orális tradíció élettelisége okán sokáig a notációs lejegyzések sem voltak elterjedtek). Komoly (zenei, fordítói) munkát, türelmet, kitartó forrásböngészést és rengeteg kísérletezést igényel, hogy meghallhassuk, ill. hallhatóvá tegyük őket. Hiszen egy fal választja el őket tőlük: az idő, a történelem néma fala. Ezen igyekszünk átnyúlni, hallgatózván a múltba, s e hangoknak utat nyitva a jelenbe. Hogy valóban élvezhetőek is legyenek ezek az új életre keltett zenei dokumentumok, mind eredeti nyelven, mind magyar kontrafrakciókban, műfordításokban igyekszünk feldolgozni őket.

 

 

Amatőr ez a kísérlet, amennyiben cantusunk tagjai nem profi zenészek, ill. a profizmuson pénzkeresetet értve nem is akarnak azzá válni. (Bár vannak zeneileg képzett tagjaink is, de ez a cantus-tagságnak nem előfeltétele.) Az amatőr lelkesedés, a tudományos alaposság (forrásismeret, forráskritika) elengedhetetlen és együttes kritériumok, de ez utóbbi nem szabad hogy megölje a zene életteliségét, örömét, ha tetszik lélekre gyakorolt hatását (hiszen valljuk a romantika nézetét e szempontból: a zene az emberiség egyetemes, élő nyelve.). A középkori lovagköltők sem voltak zenetudósok. (Kevéssé ismert tény, de a középkorban a zeneelmélet és a zenei gyakorlat igencsak távol álltak egymástól, nemegyszer tudomást sem véve a másik eredményeiről.) De sok középkori hangszer sem volt a mai precíz, milihertzre hangolt profi minőségű hangszerekhez mérhető! (Ha tetszik: nem voltak mű-anyagok - mind alapanyaguk, mind hangzásuk életteli volt, s mi is ezen vitalitásra igyekszünk rálelni.)

Így a forrásokhoz ragaszkodó feldolgozások mellett sok öröméneket, kontrafrakciót magunk is létrehozunk, s elsősorban a magunk, s nem a közönség örömére játszunk. A kontrafrtakciók alkotása a trubadúrok kedvelt gyakorlata volt - egy dal szövegét átírni, vagy épp a szöveghez új dallamot költeni; netán mindkettőt megváltoztatni-átritmizálni  mind-mind élő költői repertoárjukba tartozott. Mi is követjük örökük. Tisztában vagyunk korlátainkkal, s a jobbá válás szándéka bár folyamatosan bennünk él, kellő szerénységgel biztosan tudjuk hogy játékunk talán még sokáig az elviselhetőség sekély lankáit, mintsem az élvezhetőség magos bérceit ostromolja majd a külső hallgatóság számára. De nem is elsősorban nekik játszunk tehát. Egyszerűen kíváncsiak vagyunk s hallani akarjuk a középkori hangokat - s ezen ódon hangokhoz mi magunk is hozzáadjuk saját tudásunk, bensőnk, "lelki zörejünk". Természetesen tisztában léve korlátainkkal, és nem megtévesztve sem magunk, sem a közönséget: mi forrásfeldolgozás, és mi inkább játékos rekonstrukciós zenei kísérlet. (Ez ügyben a közönség tájékoztatását és hiteles ismeretek közlését  - éppen hogy kultúrápoló céllal  - sokakkal ellentétben felelősségünknek érezzük.)

 

Régizenészek vagyunk továbbá, hiszen igen régi, középkori dallamokat-költeményeket kutatunk-fordítunk-zenésítünk-éneklünk, korabeli hangszereken. Nemegyszer kihalt avagy holt nyelveken (okszitán, latin, galeo-portugál, középfelnémet, középangol lange d'oil, stb.) Nem egy hangszerünk ha tetszik egyedülálló, nemhogy zeneboltban nem kapható, de külföldi régihansgzer-mesterek is csak ritkán készítenek hasonlót, mivel sokszor csak képi ábrázolások maradtak ránk ezen hangszerekről (pld. latina guitarra, avagy vihuela de mano), vagy még az sem, csak egy-egy elejtett írásos utalás (symphonia hungarorum, egybetestű koboz).

 

Végezetetül zenei formáció vagyunk, hiszen a lovagkor és az udvari-lovagi kultúra, hagyomány iránt érdeklődő egyesületi tagok alkotják a cantus törzstagságát. A cantus egyenlőre csak az egyesület keretein belül működik, tehát ha más zenészekkel időnként együtt is működünk-éneklünk-zenélünk netán, mégis a cantus nem egy külön, önálló szervezet, vagy együttes, hanem az A.U.L.E. szerves, ám nem formalizált része. (A jövőben természetesen önálló formációvá válása elképzelhető.)

 

Célunk: A cantus célja, hogy újra életre keltse a múlt hangjait. A közös örömzenélés erősítse a tagi összetartást. Adjon lehetőséget a kreativitásra. Okítson, s nemesítsen. Ha ezt megfelelő szinten gyakoroljuk, műveljük, az remélhetőleg a közönségnek is épülésére válik. Ha tehát lelkünk "túlcsordul" (ahogy a művelt középkoriak mondanák: "emanálódik") a zene hatására, úgy célunk ezt a kicsapó "felesleget" hasznosan kamatoztatni, s átadni azt a szélesebb közönségnek. Remélhetőleg óvatosan, a zene öröme által tovább okítva, nemesítve.

 

Tevékenysége: Az Aulae Cantus egy az egyben Pávay Tibor kapitány fejéből pattant ki (mint egykor Zeusz fejéből a nagy bölcsességében egy harapással lenyelt Métisz áldozatos munkája képpen Pallas Athéné), még 2005 környékén. Kezdetben kifejezetten a női szekció fellendítésére. Bár ezt a célját - egyenlőre - nem érte el, kezdeményezése mégsem volt hiábavaló: ha tetszik, várakozáson felül maradandót alkotott. Ő pengette le, s fordította át az első rekonstrukciókat, ő ismertette meg a többieket a középkori hangszerekkel, s ajándékozott mindannyiuknak egyet-egyet. (Előtte persze maga is mindegyiket megtanulta használni, s a hangszerrel tudását is továbbadta.) Kimondhatjuk: ő alkotta meg ezt az "őrületet", mindenkit megtanítva egy vagy több hangszer használatára, hogy valósi örömzene jöhessen létre. A cantusban ma is elsődleges a belső munka, és az örömzenélés. A rengeteg (heti rendszerességű) gyakorlás hatására azonban a zenei rekonstrukciók kezdtek egyre jobban sikerülni, ha tetszik: elviselhetőbbé válni. Kezdetben "csak" udvari-lovagi bemutatóink színesítése (háttérzene, stb.) volt a cantus "feladata". De mára önálló bemutatókat is vállal a cantus. (Nagy áttörést jelentett a 2008-as év, mikor már félórás élőzenei blokkokat adtunk elő a nagyközönség előtt, s nem vallottunk túl nagy szégyent a profi zenészekkel összevetve sem.) A cantus folyamatosan kitermel magából műfordításokat (legalább háromtucatnyira rúg már ezek száma), melyek idővel publikálásra is kerülnek. (Ennek szinte egyszemélyi felelőse még ma is az alapító, Pávay Tibor.) Ezen túl mindenki ösztönözve van saját versek, kontrafrakciók költésére is. A távolabbi jövőben terveink között szerepel hangzóanyag kiadása is.

 

 

Már publikációban is elérhető műfordításaink:

 

    - Pávay Tibor: ’Az lovagi rendről’ (Ordene De Chevalerie) – középkori szövegforrás. 82 soros fordításrészlet középangolból művelődéstörténeti ismertetővel. (Szkholion, 2007/1-es szám) (Letölthető hangzóanyaggal)

    - Pávay Tibor: ’Mosolygós a Hajnal’ (Tempus est iocundum) – középkori szövegforrás. Versfordítás latinból művelődéstörténeti ismertetővel (Szkholion, 2007/1-es szám) (Letölthető hangzóanyaggal)

 

Hangszereink (ízelítő, részletesen ld. a dallamok oldalán):

 

 

Forrásaink: Rengeteg kódexekbe zárt, nehezen hozzáférhető notációs lejegyzés és szövegemlék (lovagi költemények, vidám ivódalok, klerikus énekek, stb.) maradt ránk a középkorból. Igyekszünk ezeket sorban feldolgozni és áttanulmányozni, azonban ez nem könnyű munka. Csak a legfontosabb forrásokat kiemelve ilyen a főként latin nyelvű Codex Buranus (alias Carmina Burana, XII. sz., latin, ófrancia, középfelnémet dalok), a német Manesse Codex (avagy a Große Heidelberger Liederhandschrift, a Nagy Heidelbergi Daloskönyv a XIV.. sz. elejéről, középfelnémet dalokkal), ill. a galego-portugál Cantigas de Santa Maria X. Bölcs Alfonztól (Alfonso X El Sabio, XIII. sz.). Ezen forrásokon túl a cantus repertoárjába tartoznak a legkorábbi lejegyzett magyari dalok (az ungareschák, avagy ungarische tanz-ok, mivel ezek jóval korábbi fegyvertáncok dallamkincsét őrizhették meg). És természetesen a népdalok archaikus középkori dallamkincse (így különösen az elszigeteltség okán talán az ősi dallamkincset légtisztábban megőrző székely és csángó, avagy kara-bogdáni dallamok). Valamint (Pirnát Antal és Horváth István irodalomtörténészek szakmai diszkussziója nyomán) a Balassi (mint utolsó, megkésett trubadúr, lovagköltő) mintáját követő virágénekek. Ez utóbbiakat természetesen komoly forráskritikával kezelve.

 

Bemutatóink: Vállaljuk önálló, félórás élőzenei középkori zenei blokkok megtartását, egy rendezvény keretén belül akár napjában többször is, igény szerint változó és választható repertoárral. Ezen túl középkori páros táncok bemutatását saját élőzenei kísérettel. (Kizárólag megfelelő számú hölgy tag esetén megvalósítható!) De a cantus elsődleges feladata mégis az, hogy (akár többnapos) lovagi életmódtáborunk programját színesítse. Hatalmas középkori sátrunk és környéke hangulatát, népszerűségét tapasztalatunk szerint nagyon feldobja, mikor egyszer csak dalra fakadunk, vagy épp minden átmenet nélkül egyik berhés trubadúrunk zenélni kezde. A sátor körülrakva mindenféle középkori különlegességgel, régészeti és művészeti kiállítással, kódex-, s vértezet bemutatóval, netán ételrekonstrukcióval kísérve már önmagában is vonzó, de a zene képes életteliséget adni neki! Ugyanakkor didaktikus, dramatizált lovagi történeteink és harci bemutatóink zenei aláfestését is kizárólag a cantus művei szolgáltatják ma már (néha, ha egyéb körülmények ezt kikényszerítik, felvételről, de többnyire élőzenére törekszünk!)  

 

Oldalunkon több féle zenét teszünk közzé

 

Részletesebb felosztást és a hangzóanyagokat ld. az alábbi gombra/linkre  kattintva:

 

 

    -